A hagyományos présöntési folyamat-más néven nagy-nyomású présöntés-elsősorban négy lépésből áll. Ez a négy lépés magában foglalja a szerszám előkészítését, a töltést, az injekciót és a kirázást; a présöntési folyamat különféle módosított változatainak alapjául is szolgálnak. Az előkészítési szakaszban kenőanyagot permeteznek a szerszámüregbe; amellett, hogy segít szabályozni a szerszám hőmérsékletét, ez a kenőanyag megkönnyíti az öntvény kioldását a formából. Ezután a szerszámot lezárják, és az olvadt fémet nagy nyomással, -jellemzően 10 és 175 MPa között fecskendezik az üregbe. Miután az olvadt fém teljesen kitöltötte az üreget, a nyomást addig tartjuk, amíg az öntvény megszilárdul. Az ejektorcsapok ezután tolják ki a kész öntvényt; mivel egyetlen szerszám több üreget is tartalmazhat, egyetlen öntési ciklus alatt több öntvény is előállítható. A rázási folyamat magában foglalja a visszamaradó anyagok elválasztását, beleértve a csonkot, a futókat, a kapukat és a vakut. Ezt általában egy speciális vágószerszám használatával érik el az öntvény nyírására. Egyéb rázási módszerek közé tartozik a fűrészelés és a köszörülés. Ha a kapuk kellően törékenyek, akkor az öntvényeket egyszerűen kézzel le lehet törni, így munkaerőt takaríthatunk meg. A feleslegben lévő cső és csúszóanyag újraolvasztható és újra felhasználható. A tipikus anyaghozam 67% körül mozog.
A nagynyomású-injektálás rendkívül gyors szerszámfeltöltést eredményez, biztosítva, hogy az olvadt fém teljesen kitöltse az egész üreget, mielőtt bármely szakasz megszilárdulna. Ez a megközelítés megakadályozza a felületi folytonossági hiányokat, még az egyébként nehezen kitölthető vékony{2}}falú részeken is. Ez a gyors feltöltődés azonban levegő beszorulásához is vezethet, mivel a levegő nehezen tud elmenekülni az olvadt fém gyors beáramlása során. Míg az elválasztó vonal mentén elhelyezett szellőzőnyílások enyhíthetik ezt a problémát, még a legkifinomultabb eljárások is hagyhatnak maradék porozitást az öntvény magjában. A legtöbb fröccsöntött alkatrész másodlagos feldolgozáson,-például fúráson vagy polírozáson- esik át, hogy olyan tulajdonságokat vagy felületeket hozzanak létre, amelyek nem érhetők el önmagában az öntési folyamattal.
Miután a kirázási folyamat befejeződött, az öntvényeket megvizsgálják, hogy nincs-e benne hiba; a leggyakoribb hibák közé tartoznak a hibás futások (hiányos töltés) és a hidegzárások. Ezek a hibák különböző okokból fakadhatnak, mint például az elégtelen szerszám vagy olvadt fém hőmérséklete, a fémben lévő szennyeződések, a nem megfelelő légtelenítés vagy a kenőanyag túlzott használata. Egyéb lehetséges hibák közé tartozik a porozitás, a zsugorodási üregek, a forró szakadások és a folyásnyomok. Az áramlási nyomok az öntvény felületén a kapu hibáiból, éles sarkaiból vagy túlzott kenőanyagból származó nyomok.
A víz-alapú kenőanyagok-, amelyeket gyakran emulzióként- neveznek, a legszélesebb körben használt kenőanyagok, elsősorban egészségügyi, környezetvédelmi és biztonsági megfontolások miatt. Az oldószeres-alapú kenőanyagoktól eltérően a víz-alapú kenőanyagok nem hagynak melléktermékeket az öntvényben, feltéve, hogy a vízben lévő ásványi anyagokat megfelelő feldolgozás során eltávolítják. Ha azonban a vízkezelési eljárás nem megfelelő, a vízben lévő ásványi anyagok felületi hibákat és folytonossági zavarokat okozhatnak az öntvényben. A víz-alapú kenőanyagoknak négy fő típusa van: olaj-a vízben{10}}emulzió, víz-az-olajban emulzió, félszintetikus{13}}és teljes szintetikus. Az olaj a vízben emulziókat tekintik a leghatékonyabbnak, mivel a felhordás során a víz elpárolog, és lehűti a forma felületét, miközben lerakja az olajat,{17}}ez a folyamat jelentősen elősegíti az öntvény szétszedését. Az ilyen típusú kenőanyagok keverési aránya általában 30 rész víz 1 rész olajhoz; extrém körülmények között ez az arány elérheti a 100:1-et is.
Az ezekben a kenőanyagokban használt olajok közé tartoznak a nehéz olajok, állati zsírok, növényi zsírok és szintetikus olajok. A nehéz maradék olajok nagy viszkozitást mutatnak szobahőmérsékleten; azonban a fröccsöntési folyamat magas-hőmérsékletű körülményei között-vékony filmmé alakulnak át. Különféle egyéb anyagok adhatók a kenőanyaghoz az emulzió viszkozitásának és termikus tulajdonságainak szabályozására; ezek az adalékanyagok közé tartozik a grafit, alumínium és csillám. További kémiai adalékok is beépíthetők a por felhalmozódásának és oxidációjának megakadályozására. Ezenkívül emulgeálószereket-, például szappanokat, alkoholokat és etilén-oxidokat- lehet adni a víz-alapú kenőanyagokhoz, hogy megkönnyítsék az olajos-komponensek diszpergálását és szuszpendálását a vízközegben.
Korábban az oldószeres-alapú kenőanyagokat-, például a dízelüzemanyagot és a benzint- gyakran használták. Bár hatékonyak az öntvények kilökődésének megkönnyítésében, használatuk jellemzően kisebb robbanásveszélyes reakciókat eredményez a formaüregben az egyes öntési ciklusok során, ami szénlerakódások felhalmozódásához vezet az üreg falain. Az egyöntetűség tekintetében azonban az oldószer{5}}alapú kenőanyagok általában konzisztensebb összetételt mutatnak, mint a víz{6}}alapú társaiké.
